Pályázatírás, pályázatkészítés

Pályázatkészítés, pályázatfigyelés

Adsense
dec
1

Pályázati lexikon

FOGALOMJEGYZÉK

A Pályázati Felhívásokban, Pályázati adatlapokon, illetve Útmutatókban található fogalmak
Definíciója

Cégszerű aláírás: A társasági szerződésben, és/vagy a cégkivonatban szabályozott
módon, a cég hivatalos képviseletére jogosult személy(ek)nek a cég nevében, az
aláírási címpéldányban foglaltak szerint, vagy a cégjegyzésre jogosult személy
meghatalmazása alapján teljesített aláírása, amely a cég előírt, előnyomott, illetve
nyomtatott neve alá történő aláírás(ok)kal történik.

Célterület: bizonyos pályázati konstrukciók esetében lehetséges többféle típusú
tevékenység egyidejű megvalósítása is (pl. új gép beszerzése és használt gép
beszerzése). Ilyen esetben a célterültet kifejezés az egyes tevékenység-típusok
megjelölésére, egymástól való elválasztására szolgál.

Elbírálásból való kizárás: az adott pályázatnak a bírálat eljárásának folyamatából
történő kirekesztése – a Pályázó által elkövetett – valamely lényeges formai, tartalmi,
vagy eljárási hiba, hiányosság következtében.

Eljárásrend: eljárásrend alatt jelen összefüggésben a Humán Erőforrás Programok
Irányító Hatóságának, illetve a Közreműködő szervezetnek a pályázati rendszer
működtetésével összefüggő valamennyi, vagyis a benyújtott pályázatok
feldolgozásával, a döntéshozatallal, a szerződéskötéssel, a finanszírozással, az
ellenőrzéssel, valamint a monitoring adatok feldolgozásával kapcsolatos eljárási
szabályok összességét értjük.

Ellenőrzési hatóság: az irányító hatóságtól és az igazoló hatóságtól független
szerv, amely az irányítási és ellenőrzési rendszer hatékony működésének
ellenőrzéséért felel

Felhatalmazó levél: a Pályázó részéről a számlavezető pénzintézetéhez intézett
olyan nyilatkozat, amelyben a Pályázó a pénzintézetet felhatalmazza arra, hogy a
Támogatási Szerződés nem-teljesítése vagy hibás teljesítése esetén a támogató
azonnali beszedési megbízás útján történő igényérvényesítését teljesítse.

Hiánypótlás: valamennyi melléklet hiánypótolható, a hiánypótlás csak egy
alkalommal lehetséges, a rendelkezésre álló határidő nem hosszabbítható meg.

Igénymentesség: A projekt megvalósításának helyszínéül szolgáló ingatlannak
igénymentesnek kell lennie. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI.
törvény (Inytv.) 16. és 17. §-ai alapján a fejlesztés helyéül szolgáló ingatlannal
kapcsolatban igénynek minősül különösen:
• elő- és visszavásárlási, valamint vételi jog, kivéve,
- ha az elővásárlási, vételi jog az ingatlant terhelő jelzálogjoghoz kapcsolódik
- ha a Pályázó olyan visszavásárlási joggal terhelt ingatlanon kívánja
megvalósítani a projektet, amelynek tulajdonjogát települési önkormányzat
beépítési, fejlesztési a kötelezettséggel ruházta át a Pályázó részére, és ennek
biztosítására kötötte ki visszavásárlási jogát;
• végrehajtási jog;
• a tulajdonossal szemben megindított felszámolási eljárás, végelszámolás;
• bírósági ítéleten alapuló tulajdoni korlátozás;
• bírósági vagy hatósági határozaton alapuló telekalakítási és építési tilalom;
elrendelésének ténye, valamint egyéb építésügyi korlátozás, kivéve, ha a
fejlesztéssel létrehozandó épületre az építésügyi korlátozás nem vonatkozik
• kisajátítási és telekalakítási eljárás megindításának a ténye, kivéve, ha a
fejlesztéssel kapcsolatos telekterület bővítését célozza;
• árverés, nyilvános pályázat kitűzésének ténye;
• zárlat, zár alá vétel, zár alá vételt megelőző biztosítási intézkedés;
• tulajdonjog fenntartással történő eladás;
• az ingatlan-nyilvántartási eljárás felfüggesztésének ténye;
• jogerős hatósági vagy bírósági határozattal megállapított tartós
környezetkárosodás ténye, mértéke és jellege.

IKT: Információs és Kommunikációs – röviden info-kommunikációs -
Technológia
Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) körébe sorolható minden olyan
számítógépes-informatikai eszköz, alkalmazás, és szolgáltatás, amelyek a tanításitanulási
folyamatba bevonásra, felhasználásra kerülnek.

IKT alapú eszközök:
• számítógép és alap perifériái,
• számítógéphez kapcsolható audio-vizuális és/vagy multimédia eszközök
(projektor, hangosítás, VHS, DVD, kamera, digitális fényképezőgép, stb.)
• aktív tábla,
• szavazó gépek,
• számítógéphez kapcsolt mérési, vezérlési-szabályozási eszközök,
• egyéb

IKT alapú módszerek: Olyan konstruktív pedagógián alapuló tanítás-tanulási
módok, módszerek, amelyek lehetővé teszik, hogy az info-kommunikációs
technológia, mint eszköz és taneszköz kerüljön alkalmazásra a tanítás-tanulás
folyamatában.

Innovatív intézmény:
§ Készen álla arra, hogy pedagógiai szemléletét korszerűsítse,
§ Vállalja, hogy intézményének struktúráját a korszerű, kompetencia alapú oktatási
gyakorlat kívánalmainak megfelelően átalakítsa
§ Bevezesse azokat a fejlesztéseket, amelyek hozzásegítik ahhoz, hogy az
intézmény pedagógiai programját átalakítsa

Integrációs felkészítés: az esélyt teremtő nevelésnek és oktatásnak az oktatásért
felelős miniszter által kiadott oktatási program alkalmazásával történő
megszervezése. Ebben a szociális helyzetükből és fejlettségükből eredő hátrányok
ellensúlyozása céljából részt vevő gyermekek, tanulók a többi gyermekkel, tanulóval
együtt, azonos óvodai csoportban, iskolai osztályban, osztálybontás esetén azonos
csoportban vesznek részt a foglalkozáson, illetve tanulnak, oly módon, hogy az
érintett gyermekeknek, tanulóknak a többi gyermekekhez, tanulókhoz viszonyított
aránya nem haladhatja meg a jogszabályban meghatározott mértéket.

Irányító Hatóság (IH): a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kijelölt szervezeti
egysége, melynek feladata a felelősségi körébe tartozó operatív program(ok)
stratégiai irányítása, a program végrehajtásának felügyelete és szabályszerűségének
biztosítása

Kedvezményezett: a támogatási szerződést aláíró projektgazda, vagyis a
támogatásban részesült Pályázó, akivel a támogató támogatási szerződést köt.

Kifizető Hatóság (KH): A tagállam által a kifizetési kérelmek összeállítására, és
benyújtására és az Európai Bizottságtól érkező kifizetések fogadására kijelölt szervezet. A Kifizető Hatóság Magyarországon – minden Operatív Program
vonatkozásában – a Pénzügyminisztérium.

Közreműködő Szervezet (KSZ): az operatív programok végrehajtásának
adminisztratív, pénzügyi feladatait ellátó szervezet, melynek feladatai az irányító
hatóság és a közreműködő szervezet közötti együttműködési megállapodásban
kerülnek rögzítésre;

Melléklet: a pályázatban rögzített, egyes tényt (tényeket) alátámasztó, és így a
pályázat elbírálását megalapozó dokumentum

Oktatási program= Programcsomag: oktatási program, (pedagógiai rendszer)
A tanítás-tanulás megtervezését-megszervezését segítő, választható
dokumentumok, szakmai eszközök rendszere. Beszélhetünk átfogó, egy vagy több
műveltségi területre, tantárgyra kiterjedő programokról. A pedagógiai rendszer
jellegzetes komponensei a következők.
1. Kerettanterv: tartalmazza a tantárgy céljait, a követelményeket témákhoz,
évfolyamokhoz vagy hosszabb ciklusokhoz rendelve, az értékelés elveit,
továbbá kijelöli, és az időben elrendezi a tananyagot. Ennek változata a
programtanterv.
2. Pedagógiai koncepció, mely összefoglalja, esetleg elméletileg is megalapozza
azokat a pedagógiai elveket, amelyeken a program alapul.
3. Modulleírások: részletes leírást adnak egy-egy téma feldolgozásának
menetéről, mindenekelőtt a tanulói tevékenységekről és az ajánlott
eszközökről.
4. Eszközi elemek, amelyek lehetővé teszik a tervezett tevékenységek
megvalósítását:
(a) információhordozók: tankönyvek, szövegek, képek, filmek, hanghordozók,
makettek, CD-k stb.,
(b) feladathordozók: munkafüzetek, feladatlapok stb.,
(c) a kettő kombinációi: szoftverek stb..
5. Értékelési eszközök, amelyek elősegítik a tanulói teljesítmények, a tanulói
fejlődés ellenőrzését és értékelését.
6. Továbbképzési programok, melyek során felkészítik a pedagógusokat a
program alkalmazására.
7. Támogatás: tanácsadás és programkarbantartás a fejlesztő műhely részéről.
A szóhasználatot differenciáltabbá tehetjük, ha oktatási programnak az (1), (2),
(3) és (4) pontban felsorolt komponenseket nevezzük, programcsomagról
akkor beszélünk, ha ezek kiegészülnek az (5) ponttal. A pedagógiai rendszer
pedig a (6) és (7) pontokat is tartalmazza.

Operatív program: az ÚMFT végrehajtására vonatkozó, több évre szóló prioritások
egységes rendszerét tartalmazó dokumentum, melyet a Kormány előterjesztése
alapján az Európai Bizottság hagy jóvá.

Összeférhetetlenség: a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló
2007. évi CLXXXI. törvény 6.§ (1) bekezdés szerint összeférhetetlenség azzal szemben áll fenn,
a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó.
aa)Döntés előkészítésben közreműködőnek minősül: az a természetes személy, aki
aa1) munkaviszony jellegű jogviszonyban vagy polgári jogi jogviszony alapján részt
vesz a pályázati kiírás vagy a támogatási döntés előkészítésében,
aa2) támogatási döntés meghozatalára irányuló eljárásban javaslattételi,
véleményezési joggal rendelkezik, vagy ilyen joggal rendelkező testület tagja;
ab)Döntéshozónak minősül: az a természetes személy, aki
ab1) feladat- és hatásköre alapján a támogatási döntés meghozatalára jogosult,
vagy az erre jogosult szerv vezetője vagy testület tagja,
ab2) feladat- és hatásköre alapján támogatási döntésre érdemi befolyással
rendelkezik, így különösen, ha a támogatási döntéshez kapcsolódóan egyetértési,
vétó-, hozzájárulási, illetve jóváhagyási joggal rendelkezik, vagy ilyen joggal
rendelkező szerv vezetője vagy testület tagja;
b) kizárt közjogi tisztségviselő,
kizárt közjogi tisztségviselőnek minősül: a Kormány tagja, a kormánybiztos, az
államtitkár, a szakállamtitkár, a regionális fejlesztési tanács elnöke, a
fejlesztéspolitikai ügyekben feladatkörrel rendelkező központi hivatal vezetője, a
regionális fejlesztési tanács által törvény előírása alapján létrehozott társaság
vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsága tagjai, illetve az Ágazati Operatív
Programok Közreműködő szervezetei vezető tisztségviselői és ellenőrző szervének
tagjai;
c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,
közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a
továbbiakban: Ptk.) által meghatározott közeli hozzátartozó;
d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,
valamely személy tulajdonában álló gazdasági társaságnak minősül:
da) a legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság,
db) a bármilyen arányban tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a
nyilvánosan működő részvénytársaságot),
dc) a tulajdonában álló b) pont szerinti társaság
dc1) legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság,
dc2) bármilyen arányú tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a
nyilvánosan működő részvénytársaságot).
e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy
szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti
egysége, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy, vezető tisztségviselő, az
alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, a társadalmi
szervezet, az egyház vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének
tagja.
Vezető tisztségviselő:
a gazdasági társaságokról szóló törvény által meghatározott vezető tisztségviselő
f) az a társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi
személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége,
fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást
kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt),
fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított
országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,
g) akinek a részvételből való kizártságának tényét a 13. § alapján a honlapon
közzétették.

Pályázat: a Pályázó által benyújtott dokumentumok összessége (Pályázati adatlap,
mellékletek, CD lemez), amelyek alapját képezik a Pályázó, illetve a projekt
bírálatának.

Pályázati felhívás: A támogatás igénylésének feltételeit tartalmazó dokumentum.

Pályázati adatlap: e dokumentum tartalmazza a Pályázó, valamint a projekt
adatait, valamint a projekt egészének, illetve egyes részeinek bemutatását. A
dokumentum kitöltése a Pályázó feladata. A Pályázati adatlap kitöltése Humán
Erőforrás Programok Irányító Hatósága által rendszeresített kitöltő program
alkalmazásával történhet. A kitöltő program letölthető a www.nfu.hu honlapról. A
program lehetővé teszi a Pályázati adatlap elektronikus kitöltését, nyomtatását és
adathordozóra mentését.

Permentes ingatlan: az ingatlan nem áll peres eljárás alatt.

Projekt: egy önálló fejlesztés, vagy több hasonló célú, egyenként 10 millió
forintnál nem nagyobb összköltségű fejlesztés megvalósítását célzó támogatási alap
(közvetett támogatás), vagy hasonló célú fejlesztések megvalósulását célzó hitel,
tőke vagy garancia alap (pénzügyi alap)

Projekt előrehaladási jelentés (PEJ): a kedvezményezett rendszeres ()
beszámolója a Közreműködő Szervezet, azaz az OKM Támogatáskezelő felé a
támogatott projekt megvalósulásáról.

Projekt fenntartási jelentés (PFJ): a Kedvezményezettnek a pénzügyi
beszámoló jóváhagyását követően, a teljes fenntartási időszak alatt a Támogatási
Szerződésben meghatározott rendszerességű és tartalmú adatszolgáltatási
kötelezettsége a közreműködő szervezet, azaz az OKM Támogatáskezelő felé.

Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP): az Új Magyarország
Fejlesztési Tervhez kapcsolódó programozási dokumentum, amelyet az Európai
Bizottság hagyott jóvá a 2007-2013 közötti időszak vonatkozásában

Telephely: a cég – székhelyétõl különbözõ helyen lévő – telephelye a tevékenység
gyakorlásának helye. (1997. évi CXLV törvény 16.§).

Új gép: amely használatban még nem volt, és a géppel nem folytattak üzemszerű
gyártási tevékenységet függetlenül a gyártási évtől. (Az új gépnek nem kell
feltétlenül a pályázat benyújtásának évében gyártottnak lennie, tehát korábbi
évjáratú gép is lehet a pályázat szempontjából új, ha a gyártó vagy forgalmazó
raktárából szállítják.)

Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT): helyzetelemzést, stratégiát, a
tervezett fejlesztési területek prioritásait, azok konkrét céljait és a hozzájuk
kapcsolódó pénzügyi források megjelölését tartalmazó dokumentum, melyet a
Magyar Köztársaság készít az Európai Unió programozási irányelveinek,
célkitűzéseinek megfelelően, a fejlődésben lemaradó régiók fejlődésének és
strukturális átalakulásának elősegítésére, a kiemelt szükségletekre figyelemmel

Pályáz.hu © 2009 -