Széchenyi Kártya
A Széchenyi Kártya Program 2002 augusztusában indult el a kis- és középvállalkozók likviditási problémáinak enyhítésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) kezdeményezésére.
A forrás érvényességének kezdete: 2010.05.26.
A Széchenyi Kártya a mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció, amelynek célja, hogy a legalább egy éve működő kisvállalkozások, egyéni vállalkozók egyszerűsített eljárással szabad felhasználású, likviditási problémáikat kezelő hitelhez jussanak.
A program keretében a vállalkozások alacsony kamattal, rugalmas hitelkerettel, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-vel közös kockázatmegosztás mellett, gyors banki ügyintézéssel juthatnak egyéves futamidejű hitelhez.
A Széchenyi Kártya igénylésére a 2004. évi XXXIV. Kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti feltételeknek megfelelő vállalkozások jogosultak. A Széchenyi Kártya Konstrukcióban azon Vállalkozások vehetnek részt, amelyek rendelkeznek egy lezárt, teljes (365 nap) naptári (üzleti) évre vonatkozó – a vállalkozási formához igazodó – éves, egyszerűsített éves vagy egyszerűsített beszámolóval vagy egy teljes naptári (365 nap) évre vonatkozó egyéni vállalkozói működést igazoló személyi jövedelemadó bevallással..
A hitelkeret – amely 500 ezer forinttól 25 millió forintig terjed, különböző feltételek mellett a hitelszerződés hatálybalépésének napján nyílik meg, és a hitelszerződés keltétől számított 365. napon jár le. A hitel rulírozó hitelként működik, a Bank csak a ténylegesen fennálló hiteltartozás mértéke után számol fel kamatot. A kamatszámítás az igénybe vett hitel napi állománya alapján történik. A hitel futamideje meghosszabbítható. A hitelt naptári negyedévente kell törleszteni.
A hitelkérelmet a VOSZ vagy a területi kereskedelmi és iparkamara irodájában kell leadni, de a hitelszerződést a választott bank fiókjában kell megkötnie a vállalkozónak.
További információ: www.kavosz.hu
· MKB
· OTP
· Erste Bank
· Volksbank
· Takarékbank és Takarékszövetkezetek
Kinek szól:
- Egyéb / Egyéb
- Vállalkozás / Középvállalkozás
- Vállalkozás / Mikro- és kisvállalkozás
- Vállalkozás / Nagyvállalatok
Forrás jellege: nem beruházás jellegű
Forrás méretének minimuma:500 000 Ft
Forrás méretének maximuma:25 000 000 Ft
A forrás típusa: hitel
Fejlesztési cél:
- Energiafelhasználás
- Foglalkoztatás
- Gépi beruházás
- Ifjúság, sport
- Információs társadalom
- Infrastruktúra
- Kultúra
- Kutatás-fejlesztés
- Környezetvédelem
- Közlekedés
- Mezőgazdaság
- Oktatás
- Szociális és egészségügy
- Terület és településfejlesztés
- Turisztika
- Vállalkozásfejlesztés
Cél Régió: minden régió
Forrás: http://www.szkartya.hu/
2010, július 29, csütörtök
Témakör: Pályázat vállalkozásoknak
Hasonló pályázatok:
- Új Magyarország Forgóeszköz Hitelprogram
- Kormányhatározat a kis és középvállalkozások forrásellátásának javításáról
- Pályázat technológiafejlesztésre kisvállalkozásoknak
- Támogatás termelőeszköz vásárlásra és e-kereskedelemre
- Helyi hő- és hűtési energiaigény kielégítése megújuló energiaforrásokkal
Ezt a pályázatot így is keresték:
- www gépi beruházások hu
- szechenyi hitel pályázatkészítés