Pályázati ügyvizsgáló


Az ESZA Nonprofit Kft. egy egyedüli kezdeményezéssel állt elő a pályázatkezelő szervezetek között. Szolgáltatói jellegét erősítve úgy döntött, bevezeti a Pályázati Ügyvizsgáló intézményét, ami lehetőséget ad a pályázók és kedvezményezettek részére, hogy a vélelmezett eljárási hibák, mulasztások és egyéb ügyek hivatalosan is kivizsgálásra kerüljenek.

A Pályázati Ügyvizsgáló az elégtelen vagy hibás intézkedések kivizsgálásával foglalkozik, tehát azokban az esetekben intézkedik, ha az intézmény nem a rá vonatkozó jogszabályok alapján jár el, vagy azokat nem rendeltetésük szerint alkalmazza, nem tartja tiszteletben a helyes hivatali magatartásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, alapelveket vagy emberi jogi normákat sért.

Jogkörök

A Pályázati Ügyvizsgáló közvetlenül az ügyvezető igazgató alá tartozik. Panaszbeadványok alapján folytat vizsgálatot teljesen függetlenül és részrehajlásmentesen. Kivizsgálja az ESZA Nonprofit Kft. pályázatkezelésére vonatkozó beérkezett, más eljárás hatálya alá nem tartozó panaszokat.

Jogosítványai

  • Vizsgálati jog
  • Ajánlás tételi jog (kezdeményezés)
  • Éves beszámolási jog

Mit vizsgál a Pályázati Ügyvizsgáló

A Pályázati Ügyvizsgáló az elégtelen vagy hibás intézkedések kivizsgálásával foglalkozik, tehát különösen azokban a más szervezet hatáskörébe nem tartozó esetekben intézkedik, ha az intézmény nem a rá vonatkozó jogszabályok alapján jár el, vagy azokat nem rendeltetésük szerint alkalmazza, nem tartja tiszteletben a helyes hivatali magatartásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, alapelveket vagy emberi jogi normákat sért. Különösen:

  • adminisztrációs visszásságok
  • diszkrimináció
  • hivatali visszaélés
  • válaszadás elmulasztása
  • egymással ellentétes információszolgáltatás
  • információközlés, adatszolgáltatás megtagadása
  • mérlegelési jogkör jogszabályoknak nem megfelelő gyakorlása
  • késedelem
  • pályázókkal szembeni teljesíthetetlen, vagy nehezen teljesíthető elvárások

Mikor nem folytatható vizsgálat

A Pályázati Ügyvizsgáló az alábbi esetekben nem folytathat vizsgálatot:

  • hatóságok, bíróságok hatáskörébe tartozó ügyekben
  • nem az ESZA Nonprofit Kft., hanem civil szervezetek, gazdasági társaságok vagy magánszemélyek ellen irányuló panaszok esetében
  • nem az ESZA Nonprofit Kft. pályázatkezelésével kapcsolatos panaszok esetében
  • azon ügyekben, melyek nem jogsértésekhez, hanem jogszerűen alkalmazott mérlegelési jogkörben meghozott döntésekhez kapcsolódnak
  • jogszabály, vagy eljárásrend hatálya alá, valamint a KSZ panaszkezelési feladatkörébe tartozó panaszok ügyében
  • ismételt és érdemben új tényt nem tartalmazó panasz ügyében
  • az alábbi adatokat nem tartalmazó panasz ügyében: pályázati azonosító, panaszt tevő neve, kapcsolata a pályázathoz
  • olyan ügyben, melyekben a panaszolt intézkedés meghozatala óta 60 nap eltelt
  • olyan ügyben, melyekben a panaszolt intézkedés az intézkedés címzettje általi tudomására jutástól kezdve 30 nap eltelt
  • olyan ügyben, melyben nem állapítható meg, hogy a panasz az ESZA Nonprofit Kft. mely intézkedésére vonatkozik
  • szóban bejelentett panasz ügyében, amennyiben a panaszt tevő nem járul hozzá panasza írásba foglalásához

Ki tehet panaszt

Panasz megtételére jogosult, aki az ESZA Nonprofit Kft. pályázói körébe tartozó (pályázatot benyújtó, pályázat megvalósítói körébe tartozó, projekt kedvezményezettje):

  • jogi személy igazolt képviselője
  • jogi személyiség nélküli szervezet igazolt képviselője
  • jogi személy szervezeti egységének igazolt képviselője
  • természetes személy

Hogyan nyújthat be panaszt

A panasz benyújtható írásban postai úton, e-mailben az ugyvizsgalo@esza.hu címen vagy személyesen leadva, illetve személyesen, jegyzőkönyvbe mondással az ESZA Nonprofit Kft. székhelyén, előzetes bejelentkezéssel.

A panasznak minden esetben tartalmaznia kell a panaszt tevő nevét és címét és kapcsolatát a pályázathoz, a pályázati azonosítót, valamint a sérelmezett intézkedés megjelölését .

Panaszok kivizsgálása, intézkedések

A Pályázati Ügyvizsgáló a panaszbeadvány kivizsgálása során az alábbi intézkedéseket teheti:

  • formai vizsgálat
  • érdemi vizsgálat
  • konzultáció az érintett szervezeti egységgel
  • ajánlás tétele
  • jelzés az Ügyvezető felé
  • egyidejűleg vizsgálat kezdeményezése
  • ügyfél tájékoztatása

Panaszok kivizsgálásának menete

Érdemi vizsgálat lehetőségének megállapítása

A Pályázati Ügyvizsgáló a panasz beérkezésétől számított két munkanapon belül megállapítja, hogy van-e helye érdemi vizsgálatnak.

Az esetleges érdemi vizsgálat elutasításról 5 napon belül minden esetben tájékoztatni kell a panasztevőt az indok megjelölésével tértivevényes levélben. Szóbeli panasz esetén a tájékoztatást írásban kell megtenni.

Érdemi vizsgálatra alkalmas panasz esetén a Pályázati Ügyvizsgáló két munkanapon belül tájékoztatja valamennyi beérkezett panaszról az érintett szervezeti egység vezetőjét, aki a panaszlevélben foglaltakkal való egyetértése esetén haladéktalanul, de legfeljebb 5 munkanapon belül szükség esetén intézkedéseket tesz.

Amennyiben a szervezeti egység nem ért egyet a panaszban foglaltakkal, úgy 5 munkanapon belül indokolással együtt tájékoztatja erről a Pályázati Ügyvizsgálót.

A szervezeti egységnek arról is tájékoztatnia kell a Pályázati Ügyvizsgálót, ha a panasz kivizsgálása egyéb, jogszabály vagy más eljárásrend hatálya alá tartozik. Ebben az esetben a Pályázati Ügyvizsgálónak nincsen hatásköre a panasz kivizsgálására.

A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, ha az adott ügyben egyéb, jogszabály vagy más eljárásrend hatálya alá tartozó panaszkezelési eljárását lefolytatták már, és a panaszt tevő ezt követően élt ismételt panasszal. Ebben az esetben a Pályázati Ügyvizsgálóhoz vissza kell küldeni a panaszt vizsgálatra.

Döntés vizsgálat indításáról, a vizsgálat keretében történő eljárás

Amennyiben 5 munkanapon belül nem történik meg a szükséges intézkedés, a szervezeti egység nem jelzi, vagy nem indokolja, hogy a panaszban foglaltakkal nem ért egyet, vagy ezen indokkal a Pályázati Ügyvizsgáló nem ért egyet, a Pályázati Ügyvizsgáló két munkanapon belül dönthet vizsgálat indításáról.

A vizsgálat keretében a Pályázati Ügyvizsgáló az alábbiak szerint jár el:

  • a panasszal érintett körben meghallgatja az érintett munkatársat;
  • áttekinti a szervezeti egységtől beszerzett iratokat;
  • megállapítja, hogy történt-e jogszabályba ütköző eljárási cselekmény, amely nem tartozik az egyéb jogszabály vagy eljárási szabály hatálya alá tartozó panaszkezelés körébe;
  • amennyiben szabálytalanság történt, úgy ezt jelzi az érintett munkatársnak, valamint közvetlen felettesének.

Vizsgálat határideje, személyes meghallgatás

Érdemi vizsgálat esetén a panaszt annak benyújtásától számított 35 napon belül ki kell vizsgálni és szükség esetén intézkedés kezdeményezését javasolni az Ügyvezető részére.

A vizsgálat elsősorban a panasszal érintett szervezeti egységektől bekért információk és a beérkezett panasz alapján történik. A szervezeti egységek vezetői a Pályázati Ügyvizsgáló kérésére kötelesek információt szolgáltatni a megkeresés kézhezvételét követő 2 munkanapon belül.

Amennyiben szükséges, a Pályázati Ügyvizsgáló személyes meghallgatást is tarthat. A meghallgatás során jegyzőkönyvet kell készíteni.

Jelentés, panaszos tájékoztatása

A vizsgálatról és annak eredményéről a Pályázati Ügyvizsgáló jelentést készít, melyet a vizsgálat lezárását követően haladéktalanul, de legfeljebb 2 munkanapon belül megküld az érintett szervezeti egységnek és tájékoztatásul a Belső Ellenőrzési Osztálynak. A jelentésről a Pályázati Ügyvizsgáló és az érintett szervezeti egység vezetője egyeztet, és amennyiben az abban foglaltakkal egyet értenek, a Pályázati Ügyvizsgáló gondoskodik a panaszt tevő tájékoztatásáról. A panaszt tevőt a panasz benyújtását követő 35 napon belül mindenképpen tájékoztatni kell panaszának eredményéről.

Nem az ESZA Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozó panaszok

Ha sem a Pályázati Ügyvizsgáló, sem az ESZA Nonprofit Kft. más szervezeti egysége nem vizsgálhatja a panaszt, a Pályázati Ügyvizsgáló mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a panaszost problémája megoldásában. Ez a panaszos tájékoztatását jelenti arról, hogy mely szervezethez intézheti panaszát, hol kezdeményezhet eljárást.



2010, július 5, hétfő
Témakör: Pályázat vállalkozásoknak



Hasonló pályázatok:

    Nincs ilyen


Ezt a pályázatot így is keresték:


  • magánszemély tehet e-mailben panaszt az önkormányzatoknál
  • Pályázati Ügyvizsgáló


A hozzászólási lehetőség ideiglenesen lezárva.