Főváros Környezetvédelmi Alap
Környezetvédelmi Alapjának
2010. évi pályázati kiírása
Tekintettel a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjáról (továbbiakban: Környezetvédelmi Alap) szóló 12/2009. (III. 13.) Főv. Kgy. rendelet 4.§ (1) bekezdés, valamint a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvénynek (továbbiakban Knyt.) és végrehajtási rendeletének előírásaira, Budapest Főváros Közgyűlésének Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottsága nyílt pályázatot hirdet az alábbi témakörökben.
Budapest általános környezetvédelmi problémáinak megoldásán belül elsősorban:
- a fővárosi lakosság közvetlen lakókörnyezetének és zöldterületeinek tisztaságát, rendezettségét, rendszeres gondozását elősegítő akciók és programok támogatása;
- környezetvédelmi és természetvédelmi szemléletformálás a fővárosban;
- helyi védett természeti értékek megőrzését, eredeti, természetes állapotuk helyreállítását, valamint bemutatását segítő programok, akciók támogatása,
- az avar és kerti zöld hulladék komposztálását elősegítését célzó programok, akciók támogatása.
A pályázat alapján elnyerhető támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A nyújtandó támogatás mértéke legfeljebb a tervezett költségek 75%-a lehet. A pályázati anyagba a fennmaradó saját rész meglétének hitelt érdemlő igazolását csatolni kell.
A támogatásra pályázó projektek a pályázat benyújtását követően saját felelősségre megkezdhetők, de a Támogatási Szerződés aláírásának dátumáig kiállított számlák a támogatásként nyújtott összeg terhére nem számolhatók el, csak önrésznek minősülnek.
A pályázat kiemelt céljaira összesen 147,98 millió Ft áll rendelkezésre.
1. Részvételi feltételek
- A pályázaton részt vehet minden civil szervezet, alapítvány, budapesti telephelyű közoktatási intézmény, budapesti telephelyű felsőoktatási intézmény, valamint társasház, amely az elnyert összegből Budapest közigazgatási területén végez környezet- és természetvédelmi tevékenységet.
- A pályázó szervezet a Környezetvédelmi Alaphoz csak a Környezetvédelmi Alap rendelet előírásainak megfelelő, induló, meg nem kezdett beruházással, tevékenységgel pályázhat.
- A pályázó szervezet működése, a projekt közvetett költségei a Környezetvédelmi Alapból nem támogathatók, így pl. a bérleti díj, iroda fenntartási költsége, állományi bér és járulékai.
Amennyiben államháztartáson kívüli szervezet pályázik, nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban, aki, vagy amely szervezet a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló a 2007. évi CLXXXI. törvény (továbbiakban Knyt.) 6.§ (1) bekezdésében foglalt korlátozás alá esik, azaz összeférhetetlen az
a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó,
b) a kizárt közjogi tisztségviselő (a Kormány tagja, a kormánybiztos, az államtitkár, a szakállamtitkár, a regionális fejlesztési tanács elnöke, a fejlesztéspolitikai ügyekben feladatkörrel rendelkező központi hivatal vezetője, a regionális fejlesztési tanács által törvény előírása alapján létrehozott társaság vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsága tagjai, illetve az Ágazati Operatív Programok Közreműködő szervezetei vezető tisztségviselői és ellenőrző szervének tagjai;)
c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója, (közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa;
d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,
e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, a társadalmi szervezet, az egyház vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,
f) az a társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége, amely
a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt),
a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,
g) akinek a pályázaton való részvételből való kizártságának tényét az Knyt. előírásai szerint működtetett honlapon közzétették.
A Knyt. 8.§ (1) bekezdésében foglalt érintettség esetén, amennyiben a pályázatot benyújtó
a) a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll,
b) nem kizárt közjogi tisztségviselő (a köztársasági elnök, az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, az országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, a polgármester, az alpolgármester, a főpolgármester, a főpolgármester-helyettes, a helyi önkormányzati képviselő, a helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, a központi államigazgatási szerv – a d) pont alá nem tartozó – vezetője és helyettesei, a regionális fejlesztési tanács tagja)
c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója, (közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa;
d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,
e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője vagy a társadalmi szervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,
úgy, a pályázat benyújtásával egyidejűleg köteles kezdeményezni e körülménynek az ÖM által működtetett honlapon való közzétételét a Pályázati kiírás 11.sz. melléklet szerinti “Közzétételi kérelem” kitöltésével és a pályázathoz csatolásával.
Támogatási kérelmet benyújtó köteles a Pályázati kiírás 10. sz. melléklete szerinti “nyilatkozat” csatolására is. Nyilatkozat csatolása nélkül a pályázat érvénytelen!
A Fővárosi Közgyűlés 61/2008. (XI. 21.) számú önkormányzati rendelet 13 §-a minden civil szervezet számára előírja, hogy amennyiben a Fővárosi Önkormányzat alapjára pályázik, előzetesen regisztrálnia kell a Fővárosi Civil Adatbázisba. A regisztráció során a szervezet letétbe helyezi az alapdokumentumait a Fővárosi Civil Irodán, így ezeket a Környezetvédelmi Alap pályázatán civil szervezeteknek újból benyújtani nem szükséges. Hivatkozásul a Fővárosi Civil Adatbázis regisztrációs számát a pályázati űrlapon fel kell tüntetni.
2. A pályázattal kapcsolatos határidők és egyéb információk
- A Pályázati dokumentáció tartalmazza a pályázati kiírást és a pályázati adatlapot, továbbá – a Bizottság döntése alapján a támogatott pályázóval kötendő – tájékoztató jelleggel a Támogatási szerződés mintáját. A Pályázati dokumentációt a http://www.budapest.hu honlapról lehet letölteni, továbbá a Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájában (Budapest, V. kerület, Bárczy István utca 1-3.) lehet beszerezni (hétfő: 8.00-18.00, kedd-csütörtök: 8.00-16.30, péntek: 8.00-14.00).
- A pályázatokat 2010. augusztus 23-ig lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani a Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájába (a beadási határidőt a feladási postabélyegző dátuma igazolja) lezárt borítékban. Kérjük, a borítékra írják rá:
Fővárosi Környezetvédelmi Alap 2010.
A pályázatot postán az alábbi címre kell eljuttatni:
Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala
“Fővárosi Környezetvédelmi Alap 2010.”
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
A pályázat befogadásától számított öt munkanapon belül a Kormány által kijelölt szerv által üzemeltetett honlapon a Főpolgármesteri Hivatal közzéteszia pályázat tárgyát és kiíróját, benyújtóját,az igényelt összeget, az érintettséget.
A kiíró a pályázatokat legkésőbb 2010. november 30-ig bírálja el, a pályázók értesítéséről
2010. december 15-ig gondoskodik.
Döntéshozatal során ki kell zárni azt a pályázatot, amelynek pályázója a pályázaton nem részesülhet támogatásban. A kizárást nyilvánosságra kell hozni.
A Hivatal a pályázat elbírálását követő 15 napon belül közzéteszi a döntéshozó nevét, és törli a támogatást el nem nyert pályázat adatait, vagyközzéteszi az elnyert támogatás összegét.
A Hivatal – a számlák és bizonylatok kivételével – közzéteszi a benyújtott és elfogadott pályázati elszámolást is, az esetlegesen benne szereplő üzleti titkok garantáltan nem kerülnek nyilvánosságra.
A Hivatal törli a közzétett adatokat a támogatás igényléséhez való jog megnyílása naptári évének utolsó napjától számított öt év elteltével.
Kérjük, hogy a pályázati dosszié minden tájékoztató anyagát figyelmesen olvassa el, mielőtt részletes pályázatát megírná.
Minden kötelezően csatolandó mellékletet csatoljon pályázatához, mert hiánypótlás csak egyszer lehetséges.
A pályázat elszámolásakor a pályázat teljes összegével, a kapott támogatással és az önrésszel is el kell számolni.
3. A szerződéskötés további feltételei
Ha a pályázat támogatást nyer, a szerződés megkötésének feltétele az aláírandó szerződés mellékleteként a “Felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízáshoz” felhatalmazás kitöltése, aláírása és az aláírt szerződéssel történő egyidejű beküldése. Ezen okirat arra vonatkozik, hogy ha a támogatott nem számol el az átutalt támogatással határidőig, a Főpolgármesteri Hivatal jogosult a támogatás összegét beszedni. Az elszámolás részletes szabályait a szerződés tartalmazza.
Továbbá a támogatottnak a szerződés aláírásával nyilatkoznia kell, hogy
- nincs 60 napon túl lejárt és ki nem egyenlített köztartozása (adó-, vám-, valamint TB járulék tartozása);
- az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített fizetési kötelezettsége nincs;
- csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem áll.
2010, július 20, kedd
Témakör: egyesületeknek, Pályázat alapítványoknak, Pályázat önkormányzatoknak, Pályázat társasházaknak
Hasonló pályázatok:
- Nincs ilyen
Ezt a pályázatot így is keresték:
- budapest főváros környezetvédelmi alap pályázat döntés
- fővárosi civil alap