Vállalkozási alapú fejlesztés
141/2008. (X. 30.) FVM rendelet
VÁLLALKOZÁSI ALAPÚ FEJLESZTÉS
Beadási határidő:
2010. március 1-től március 31-ig,
2010. október 1-től október31-ig
Támogatás mértéke: 60% – 65% – (nettó) 100%
A támogatás célja a vidéki térségekben működő vagy induló vállalkozások beruházásainak, műszaki-technológiai fejlesztésének támogatása által a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése, munkahelyek megtartása és újak létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet fejlesztése.
Támogatás igénybevételére jogosult a LEADER HACS illetékességi területébe tartozó településen:
a) működő vagy induló mikro-, kis-, és középvállalkozás vagy gazdasági szereplőként be nem jegyzett természetes személy, aki vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát;
b) működő települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat
önkormányzati társulás,
többcélú kistérségi társulás, amelynek a fejlesztéssel, tevékenységgel érintett település a tagja
c) székhellyel vagy telephellyel rendelkező egyházi jogi személy;
d) székhellyel vagy telephellyel rendelkező non profit szervezet
e) amennyiben a fejlesztés, tevékenység a Közhasznú szervezetek tevékenységéről szóló 1997. évi CLVI. törvény V. fejezet 26. §. c) pontjától eltér feladat ellátását segíti elő
E jogcím keretében az alábbi kiadások számolhatók el:
a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új épület építése, meglévő épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése;
b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések:
ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése;
bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése;
bc) földgázvezeték, táv-hővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése;
bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése;
be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése;
bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése;
bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése;
bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (meleg víz, főtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából);
bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása;
c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése:
ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
cc) ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
cd) AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
ce) ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
cf) MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása;
cg) ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
ch) ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
ci) BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
cj) COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
ck) ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása;
cl) TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
cm) ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása;
cn) TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása;
co) BS 7799-2/ISO 17799 szabvány előírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása;
cq) EMAS minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
d) tradicionális eszköz beszerzése: hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei;
e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése;
f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások;
g) marketing kiadások:
ga) hirdetések költségei;
gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei:
· adatgyűjtés költségei;
· adatbázis-használati jog költségei;
· szerkesztés költségei;
· terjesztés költségei;
· nyomdai költségek;
· fotó és grafikai költségek;
gc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei;
gd) kiállítások részvételi költségei;
ge) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése);
gf) helyi termék védjegy rendszerének elkészítési költségei;
h) a fejlesztés, beruházás megvalósítási helye szerinti illetékes LEADER HACS HPME katalógusa szerint meghatározott speciális kiadások.
Nem jogosult támogatásra az alábbi tevékenységekhez kapcsolódó fejlesztés:
a) NACE REV 2 B nemzetgazdasági ág – bányászat, kıfejtési tevékenység;
b) NACE REV 2 4730 szerinti gépjármű-üzemanyag kiskereskedelem;
c) NACE REV 2 46 szerinti nagykereskedelem;
d) NACE REV 2. K ágazat nemzetgazdasági ág – Pénzügyi tevékenység és biztosítási tevékenység;
e) NACE REV 2. 41 szerinti épületek építése
f) NACE REV 2. L nemzetgazdasági ág- Ingatlanügyletek;
g) NACE REV 2 O Nemzetgazdasági ág – Közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás
h) NACE REV 2. és P Nemzetgazdasági ág – Oktatás, kivéve 85.5 szerinti egyéb oktatás;
i) NACE REV 2 5210 belüli mezőgazdasági termékek raktározása, tárolása;
j) NACE REV 2 7731 szerinti mezőgazdasági gépkölcsönzés;
k) NACE REV 2 03 szerinti halgazdálkodás;
l) NACE REV 2 49 szerinti szárazföldi, csővezetékes szállítás;
m) NACE REV 2 50 szerinti vízi szállítás;
n) NACE REV 2 51 szerinti légi szállítás.
A NACE REV 2. besorolásokat a 1893/2006/EK rendelet tartalmazza.
A Vhr. 27.§ (1) bekezdés g) pontjától eltérően a 7.4 bekezdés d) pontja szerinti tradicionális eszközbeszerzés esetében egy árajánlatot kell mellékelni.
Pályázatban önállóan csak a 7.4 bekezdés a), b), d), e) és g) pontjában meghatározott elszámolható kiadások szerepelhetnek. A 7.4 bekezdés c), f), h) pontjában meghatározott elszámolható kiadások csak a 7.4 bekezdés a) vagy b) vagy d) vagy e) vagy g) pontjában szereplő kiadásokkal együtt támogathatóak.
A támogatás mértéke, ha az ügyfél a fejlesztést:
a) hátrányos helyzetű területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65 %-a;
b) nem hátrányos helyzetű területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 60 %-a.
Költségvetési szervek esetében a 1698/2005/EK rendelet 71. cikk (3) a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás.
A Vhr 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérő en az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.
2010, január 30, szombat
Témakör: Pályázat önkormányzatoknak, Pályázat vállalkozásoknak
Hasonló pályázatok:
- Komplex vállalati technológiafejlesztés pályázat
- Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
- Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése
- Műemléki termál- és gyógyfürdők fejlesztése
- Megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációja
Ezt a pályázatot így is keresték:
- Gazdasági szereplőként be nem jegyzett természetes személy
- nace rev 2 építés felújítás
- védjegy nace rev