„Kerékpárosbarát Munkahely 2010”
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
meghirdeti
kis-, közép- és nagyvállalat, közintézmény és non-profit szervezet kategóriákban
a „Kerékpárosbarát Munkahely 2010” címeket.
A kerékpározás a leginkább környezetbarát közlekedési eszköz a gyaloglás mellett. Az Európai Unió polgárai közül már ma is nagyon sokan indulnak munkába biciklivel, ahol kerékpárosbarát közösségi közlekedés, intézmények, munkahelyek, lakóházak szolgálják a kerékpározókat. A felmérések szerint Magyarországon évről-évre nő a kerékpárral közlekedők száma, amely egyre inkább tükrözi a hazai lakosság szemléletváltását. A kormányzat mindezek alapján bátorítja azon munkahelyek, intézmények kialakítását, amelyek alkalmasak a kerékpárral közlekedő munkavállalók, ügyfelek kiszolgálására.
Egyre több lehetőségük van munkáltatóknak kerékpárosbaráttá válni, mert, például a Kerékpáros Tárcaközi Bizottság munkájának hatására egyértelművé vált a kerékpáros munkába járás pénzügyi ösztönzésének lehetősége, illetve a céges kerékpárok elszámolhatósága is (http://tinyurl.com/ktb-adozas).
A környezetvédelmi és a közlekedési tárca idén negyedik alkalommal hirdeti meg a „Kerékpárosbarát Munkahely” pályázatot, amely a munkáltatók, intézmények e téren alkalmazott példamutató intézkedéseit és kezdeményezéseit ismeri el a „Kerékpárosbarát Munkahely 2010” cím odaítélésével.
A pályázni az alábbi kategóriákban lehet:
1. mikro és kis vállalkozás,
2. közép vállalkozás
3. nagyvállalat
4. közintézmény, non-profit szervezet
A pályázat elbírálása során az alábbi fő szempontokat vesszük figyelembe:
· a munkahelyi kerékpáros infrastruktúra állapota,
· kerékpározás ösztönzése a munkáltató részéről,
· kerékpározás kommunikációja a munkahelyen.
A pályázatot a teljes cégre vagy annak egy telephelyére vonatkozóan is be lehet adni.
Az idei évtől a „D” kategórián belül, a Kerékpárosbarát Közoktatási Intézmények is külön elismerésben részesülnek, aminek az odaítélésében az Oktatási és Kulturális Minisztérium fog szakmai segítséget nyújtani. Ezt a címet azok a közoktatási intézmények fogják kapni, akik kiemelkedő intézkedésekkel segítenek mindenkit, aki intézményükbe megy.
A pályázati adatlap és az információs háttéranyag 2010. április 22-től letölthető az alábbi honlapokról: www.kvvm.hu, www.khem.gov.hu, www.kertam.hu,
A pályázatról további információ kérhető a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnál Szabó Kristóftól (Tel: +36-30-291-9975), szabo.kristof@kkk.gov.hu.
A pályázatokat az alábbi e-mail címre várjuk:
szabo.kristof@kkk.gov.hu
a levél tárgya legyen: Kerékpárosbarát Munkahely 2010.
vagy:
„Kerékpárosbarát Munkahely 2010”
Szabó Kristóf, projekt koordinátor
Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Lövőház utca 39.
Budapest
1024
Beérkezési határidő: 2010. szeptember 30. 15.00 óra
Értékelésre csak a határidőig elektronikusan és/vagy postán beérkezett pályázatok kerülnek!
2010, szeptember 16, csütörtök
Témakör: Pályázat vállalkozásoknak
Hasonló pályázatok:
- Nincs ilyen
Ezt a pályázatot így is keresték:
- kerékpáros pályázatok
- kerékpárral munkába pályázat 2012
- rönkház támogatás 2012
- rönkházak támogatás
- vállalkozás elszámolhatosága
